

Szakrális dob, Szakrális ének, Transzmeditációs
elvonulás

2026 tavasz
Mánfai Elvonulási Központ és Alkotóház
VÁLTOZÁS A JELENTKEZÉSBEN
lásd lentebb
Régóta szeretném megragadni, összegezni és az esszenciáját közösségivé tenni annak a csodának, amit a zenével, dobokkal, szakrális dobmantrákkal, szakrális énektechnikákkal és az ezekkel kapcsolatos lelki extázissal és elmélyüléssel kapcsolatban megéltem az utóbbi 35 évben.
Erről, és ezek közösségi élménnyé formálásáról, lelki tapasztalásáról szól ez a 3 nap, valamint arról, hogyan válhat ez szeretetté, hogyan tehet együttérzőbbé, hogyan képes emelni a világunkon.
Az elvonulás tervezett programjai:
- Ütőhangszeres workshopok
- Ének- és hang-meditációk
- Ritmikus és vokális hologram alkotás
- Tibeti torokénekes mantra meditációk
- Közösségi dobolás
- Erdei meditáció (jó idő esetén)
- Szúfi ritmusok
- Különböző kultúrák népzenéinek ritmusai
Semmilyen zenei előképzettség nem szükséges ahhoz, hogy a táborban velünk lehess! A tábor elsősorban nem zenészeknek szól, de szeretettel várom a muzsikus kollégákat is!
Részvétel egyetlen feltétele egy saját keret-dob, amelyen különböző kéztechnikákkal, illetve 1 dobverővel is lehet játszani. Ez lehet “sámándob”, vagy keresztfa nélküli, egyszerű keretre feszített bőrrel rendelkező, saját dob is.
Ha még nincs, szívesen segítünk abban, hogy be tudd szerezni a táborig.
Ha van a keretdobon kívül ütőhangszered, amin szívesen játszol, hozd bátran.

VÁLTOZÁS
a jelentkezésben
A táborok iránti nagy érdeklődésre való tekintettel idén tavasztól azt kérjük Tőletek, hogy a tavaszi (és majd az őszi) időpontok közül is csak egyet válasszatok ki a kettőből. Ha maradnak szabad helyek, természetesen lehet duplázni egy évszakon belül is - ha terveznél ilyesmit, a jelentkezési lap végén az üzenetben tudod jelezni. Köszönjük a megértéseteket!
Tavaszi időpontok:
2026. február 27 - március 1.
2026. április 24 - 26.
Helyszín:
Mánfai Elvonulási Központ és Alkotóház (7304 Mánfa, Fábián Béla u. 87.)
Időtartam:
Érkezés és szobák elfoglalása pénteken 14 órától. Az első program pénteken 15 órakor kezdődik, és vasárnap 15 óráig tart.
Étkezés:
A táborban vegetáriánus étkezést biztosítunk (reggeli, ebéd, vacsora). Ha van speciális étkezési igényed, kérjük, jelentkezéskor jelezd!
Szállás:
Elhelyezés 2 - 4 ágyas, apartman jellegű szobákban. A szobákhoz saját fürdő, mosdó tartozik.
Utazás:
Az utazás egyénileg történik, telekocsik szervezésében segítünk.
Részvételi díj: 82.000 Ft
A jelentkezéskor 35.000 Ft foglaló elutalását kérjük, a fennmaradó összeget a jelentkezéstől számított 1 hónapon belül kérjük utalni. Részletfizetésre van lehetőség, nyugodtan jelezd, ha kérnél.
Számlát csak magánszemélyek részére tudunk kiállítani.
Lemondás esetén foglalót visszafizetni nem áll módunkban. Lemondás esetén átruházásra van lehetőség, illetve az összeg egy alkalommal továbbvihető egy következő táborra.
Amennyiben külső körülmény, egészségügyi helyzet, központi rendelet miatt nem lesz módunk megtartani az elvonulást az eredeti időpontjában, úgy a befizetett összeg automatikusan érvényes lesz az új időpontban megtartandó elvonulásra. Ha az új időpont nem megfelelő, visszautaljuk a díjat. Minderről, ha szükségessé válik, emailben értesítjük a jelentkezőket.
FONTOS!
Az eseményen való részvételt NEM ajánljuk skizofréniában szenvedőknek, epilepsziás betegeknek, bipoláris zavarokkal élőknek és mániás depresszióval küzdő embertársainknak, valamint kismamáknak (első és harmadik trimeszter időszakában)! Köszönjük a megértést!
Kérdés esetén írjatok nyugodtan az info@karmapemadorje.com címre!