

Szakrális dob, szakrális ének, Transzmeditációs
elvonulás

2023. július 25 - 29.
Mánfai Elvonulási Központ és Alkotóház
Az eddigi, három napos táborok után mindig szinte mindenki kérte, hogy lehetne-e hosszabb tábor nyáron? Ennek a kérésnek eleget téve rendezzük meg idén ismét az 5 napos elvonulást!
Régóta szeretném megragadni, összegezni és az esszenciáját közösségivé tenni annak a csodának, amit a zenével, dobokkal, szakrális dobmantrákkal, szakrális énektechnikákkal és az ezekkel kapcsolatos lelki extázissal és elmélyüléssel kapcsolatban megéltem az utóbbi 30 évben.
Erről, és ezek közösségi élménnyé formálásáról, lelki tapasztalásáról szól ez az 5 nap, valamint arról, hogyan válhat ez szeretetté, hogyan tehet együttérzőbbé, hogyan képes emelni a világunkon.














Az elvonulás tervezett programjai:
- Ütőhangszeres workshopok
- Ének-meditációk
- Ritmikus és vokális hologram alkotás
- Tibeti torokénekes mantra meditációk
- Transzdobolás, transztánc
- Erdei meditációk
- Lassú transz - Szúfi ritmusok
- Különböző kultúrák népzenéinek transzritmusai
Semmilyen zenei előképzettség nem szükséges ahhoz, hogy a táborban velünk lehess! A tábor elsősorban nem zenészeknek szól, de szeretettel várom a muzsikus kollégákat is!
Részvétel egyetlen feltétele egy saját keret-dob, amelyen különböző kéztechnikákkal, illetve 1 dobverővel is lehet játszani. Ez lehet “sámán” dob, vagy keresztfa nélküli, egyszerű keretre feszített bőrrel rendelkező, saját dob is.
Ha még nincs, szívesen segítünk abban, hogy be tudd szerezni a táborig.
Ha van a keretdobon kívül ütőhangszered, amin szívesen játszol, hozd bátran.

Időpont:
2023. július 25 - 29.
Helyszín:
Mánfai Elvonulási Központ és Alkotóház (7304 Mánfa, Fábián Béla u. 87.)
Időtartam:
Érkezés és szobák elfoglalása kedden 14 órától. Az első program kedden 15 órakor kezdődik, és szombaton 15 óráig tart.
Étkezés:
A táborban magas minőségű vegetáriánus, karma-free (Prasadam) étkezést biztosítunk (reggeli, ebéd, vacsora). Ha van speciális étkezési igényed, kérjük, jelentkezéskor jelezd!
Szállás:
Elhelyezés 2 - 4 - 6 ágyas, apartman jellegű szobákban. A szobákhoz saját fürdő, mosdó tartozik.
Utazás:
Az utazás egyénileg történik, telekocsik szervezésében segítünk.
Részvételi díj: 120.000 Ft
A jelentkezéskor 50.000 Ft foglaló elutalását kérjük, a fennmaradó összeget a jelentkezéstől számított 2 hónapon belül kérjük utalni. Részletfizetésre van lehetőség.
Lemondás esetén foglalót visszafizetni nem áll módunkban. Lemondás esetén átruházásra van lehetőség, illetve az összeg egy alkalommal továbbvihető egy következő táborra.
Az elvonulást legalább 15 fő jelentkezése esetén tudjuk megtartani.
Amennyiben külső körülmény, egészségügyi helyzet, központi rendelet miatt nem lesz módunk megtartani az elvonulást az eredeti időpontjában, úgy a befizetett összeg automatikusan érvényes lesz az új időpontban megtartandó elvonulásra. Ha az új időpont nem megfelelő, visszautaljuk a díjat. Minderről, ha szükségessé válik, emailben értesítjük a jelentkezőket.
Részvétel 18 év felett lehetséges. A részvételt nem ajánlom kismamáknak (első és harmadik trimeszter idején), epilepsziával, skizofréniával, mániás depresszióval, pánikbetegséggel, diagnosztizált, vagy vélt pszichiátriai problémákkal küzdőknek, hallucinációkkal küszködő, illetve mentális problémák miatt kezelés/gyógyszeres kezelés alatt álló embertársaimnak.
Köszönöm a megértést.
Kérdés esetén írjatok nyugodtan az info@karmapemadorje.com címre!